Na joreggelt, arra jutottam h ezt a blogomat torlom, pontosabban lathatatlanna teszem, es csinalok egy ujat, ha mar kb minden uj az eletemben. Sulibol vagyok azert nincs ekezet. Pacsi

D. H.

Egy szoval se mondtad,
Megis lehet hogy tudtad,
Egyszer se mondtad,
Megis tudtomra adtad.
Szeretlek, ez az egig szall,
Vannak evek es kell hogy varj,
Sosem mondtam, hogy: kerlek varj,
De nezz ram kerlek, nezz es lass.
Szeretlek, vedd eszre arcomon,
Szeretlek, ha kell gyemantba karcolom,
Ha kell barkivel megharcolom,
Csak legy enyem akkor is ha konny folyik arcomon.
Szeretlek, de a szo keves,
Te is kuzdottel ertem, hat legy kicsit meresz.
Egy percnek tunik, de majdnem egy honap,
Mit lehet hogy arcodra ronak.
Kerlek kicsim maradj velem,
A tavolbol is fogd majd kezem
----------------------------------------------------------

Egy erthetetlen keplet, kovekkel rajzoltad szivembe,
Erted dobog kicsim, anelkul hogy szinlelne.
Lehet hogy nem szivlelnek ott fent az egiek,
De varni hidd el csak terad eri meg.
A tavolsag szab hatart, de csak a gyengeknek,
Barmi bant edes, en a tavolbol is megvedlek.
Nemsoka indulok var mar a messzeseg,
Az elet csak mese, de messze meg a veg.
Gyurott lapjaiban tobbszazan biznak,
Almatlan ejjelen egy tortenetet hivnak.
Rekedtes hangon szavalja az eveket,
Melletted en leelnek ezer meg egy eletet.
Ne gondolj ra mi lesz ha nem leszek itt,
Csokolj, s az ido megall par pillanatig.


Hibak es ekezetek hianya miatt bocs mindenkitol utalok telorol irni. <3

egy szörnyeteg idebent,
nem tűr meg idegent.

Mai briliáns alkotásom, mikre nem képes az unalom ugyebár. Meg az ecset egy kis festékkel. Egy sárkányt akar ábrázolni, jelképezve a "belső szörnyeteget", aki épp egy csókolózó párt fogyaszt el ebédre. Tökéletesen kimutatja a mostani érzéseimet mindenféle szerelmi dologról. Tökéletesen elegem van abból, hogy "szeretlek, de most nem lehetünk együtt.. majd máskor.. igen, később biztosan.." blabla. Elég sok ígéretet kaptam már, és azt hiszem elértem azt is, hogy nincs szükségem rájuk. Nekem tettek és tények kellenek, nem mesék. Bár most egy jó Micimackót megnéznék valakivel.:) Szóval visszatérve a képre, igen, a belső szörny megkajálja a párt. A "remekmű" többi részén található egy "Eat love bitch" és "See you in the hell" felirat is. Továbbá "színeket sír" a szörnyecske. Igen, végül is nem sír, szóval nem könnyek, csak szerintem az a "paca" tök jól néz ki ott. A színes gaznak kinéző virág nem tudom hogy került oda, de nekem az is bejön.

Na szép álmokat! :)

Van, hogy a sors egy-egy furcsa rezdülése olyan személyeket sodor elénk, akik megváltoztatják az életünket. Olyan pillanatok, miktől fájdalmat várunk végül olyan kincsekkel ajándékoznak meg, mint a barátság. Persze, ez néha fordítva is igaz, de arra most nem akarok gondolni. Ha belegondolok, azt hiszem minden számomra fontos embert a véletlen sodort mellém. Furcsa ez az egész körforgás, mégis elég ahhoz, hogy közelebb lépjek a boldogság felé. Olyan emberek, akikről sosem gondoltam volna, most az életem részei. Jelentéktelennek éreztem magam, és egyre csak azt mutatják, hogy ez nem így van. Nem tudom mi lesz 10év múlva, de nem is érdekel. Az élet felém sodorta őket, vagy talán engem feléjük, és ennek tiszta szívből örülök. Azoknak üzenem, akik megtalálják magukat ebben a bejegyzésben: szeretlek titeket. ♥

Pörögnek az órák, nem tudom mit érzek. Telnek a napok, én meg állok a tétlenség közepén. Nyár. Nyarat akarok. Újra azokkal lenni akikkel jól tudom érezni magam. Albérlet, szabadság, haverok, barátok. Ott akarok lenni ahol szükség van rám. Szóval 2011 nyara reszkess, úton vagyok!

Mai okosságom:

Hősök.. csak a tündérmesékben élnek, az ügyetlenségünket nézik a képernyőn, de én azt mondom örülök, hogy embernek születtem. Felismerhetem a hibák elfuserált világát, a hit könnyes folyóit, és a szeretet elsöprő lángját.

az idő kereke csak egy felé jár,

hiába erölködsz, megfakul a táj.

emlékek ezrei mosolyognak odaát,

próbálják átlépni a könnycseppek hozamát.

egy kislány áll a réten, hívogat csendben,

egy csók él még ajkán, mit naivan csentem.

csak bízz bennem kérlek,

kezemet eléred amíg csak élek.

mégis eltüntél, elvesztél, megtörek a képek,

mosolyok helyébe sötét szellemek léptek.

fáj még néha egy-egy régi gondolat,

ha lehetne én súgnék szépet is meg fontosat.

hagyj hátra minden vádat, s átkot,

eljött az este, légy szabad és álmodj.

Életem házában csak társbérlő a boldogság,

Hanyag és rendetlen, számára nem létezik pontosság.

Megfognám és kivágnám, minden érzelemmel együtt,

Itt nem létezik bíróság, hazudna minden egyes esküdt.

A felejtés is távol jár, álmom minden perce téves,

Hazugságok kacagnak, az ég is már csak szürkén kékes.

Felvillan még néha a Nap, keserűen nyel egy nagyot,

Rápillant a világra, mit fény és remény nélkül hagyott.

Farkasszemet nézek vele, mozdulatlan küzdelem,

Én a romok között írok, ő az égről küzd velem.

Fátylat borít az emberekre, viszonzatlan volt románca,

Ereszkedik, felém lépdel, felcsörren a szívek lánca.

Felhabzanak a tengerek, megfeszülnek idegszálak,

Lelkek harcos vikingjei, szépen csendben partra szálnak.

Átokverte kanyonban a halál csendjét dallam váltja,

Közeleg a Nap, szívem lassú hangja várja.

Megszólít végül, beleremeg föld és ég is,

Szívem lassú üteme töretlen, s én állom mégis.

Felkarolja lelkek ezrét, újra engem szólít mélyen,

Írok tovább s suttogom, engem hagyjon kérem szépen.

Elindul hát a boldogsággal, az égen is túl várnak rájuk,

Elkövettünk mind száz hibát, talán egyszer meg is bánjuk.

Itt maradt nekem a rom, papír és tinta,

Az egyetlen mi lelkemnek, a víg életet nyitja.

Feketébe borult az ég, újra csendes minden folyam,

Több gonoszság idelent, csakis lapjaimon fogan.

Nos.. helyzetjelentés. Mondjátok, hogy tehetség így, meg tehetség úgy. Akkor lépjünk, és meglátjuk mennyire van ez így. Még anno voltam egy ilyen "irodalmi teadélutánon" ahol elég szívmelengető visszajelzést kaptam irodalomtanároktól, meseírótól, stb. Most jön az a rész a történetben, mikor hősünk elhatározza, hogy felkeresi a nőt, aki a könyvbemutatóját tartotta akkor, s megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot, netán még találkozót is megbeszélnek. Fogalmam sincs mi lesz ebből, de majd kiderül. Na jóéjt.

csuklyás alak várt rád már rég,
buta módon azt hitted van előle menedék.
elsétáltál, ő csak várt,
nem keresett, megtalált.
menekültél ész veszejtve,
álmaidat elfelejtve.
zsákutcába értél, mögéd lépett lassan,
felpereg a dob, trombitaszó harsan.
szívfacsaró ütemben lekerül az álca,
két szemed a sötétben, saját arcod látja.
földre hullt a köpeny, mégis van benne varázs,
tökéletes darab, bár kicsit régies a szabás.
megijedtél tőle, hazugságok esnek szét,
csak te és a szíved, ütött-kopott, mégis szép.
újra alakot ölt, ezúttal a szerelemét,
szíved lágyan suttogja: akármit a szeretetért.

Viszlát Byanca Brightmore, helló Byanca Brightmore

Igen, ez most kapott címet, mert azt hiszem a legfontosabb bejegyzések közé tartozik.
Az elmúlt hónapokban elég gyatra viselkedést produkáltam. Példának okáért: "Egy értékrendjét vesztett, fellengzős, felszínes, makacs lány lettél. Hiányzik a RÉGI Byanca." Nos, aki már ilyennek "ismert meg", az valószínűleg nem veszi észre ennek a súlyát, viszont sajnálom, ha valaki régebb óta ismert, és nem tűnik fel neki. Mert szerintem ezt nevezik úgy, hogy valaki ismer. Látja, ha változol, és a fejedhez vágja ha kell. Ezt köszönöm. Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akiknek csalódást okoztam, vagy bármiféle problémát ezzel, valamint szeretnék biztosítani mindenkit, akit érdekel: visszatértem. Mert nekem is hiányzik az, aki voltam, ahogy viselkedtem. Helyre szeretnék hozni mindent. Rég nem égett bennem ilyen vágy és elszántság, úgyhogy hajrá. :)
"Ki segít, hogy életünkkel tisztelegjünk a szeretet előtt? Ki küld ránk szörnyeket azt énekelve, hogy sose halunk meg? Ki tanít meg rá mi a valódi, és mi a nevetséges hazugság? Ki dönti el miért élünk, és miért halunk meg? Ki láncol le minket, és ki őrzi szabadságunk kulcsát? Mi magunk. Megvan minden fegyvered a harchoz. Hát küzdj!"

egy lépés jobbra, egy meg balra a rémálmok felé,
egyet előre, egyet hátra, oda a démonjaim elé.
szembenézek velük, kiáltok, hogy gyertek,
szemben áll veletek az ostoba gyermek.
lehet hogy rossz vagyok, helyem meg a föld alatt,
de hogy te sem vagy a jóisten, ezt barátom ne tagadd.
mindenki hibázik, csak én kicsit többet,
lehet hogy nincs szívem, mégis összetörhet.
törhet és törték, mégis túléltem mindig,
zuhan minden ember, mindenki egy szintig.
hiába érzed hogy nincs tovább, vesztettél,
sosem leszel egyedül, bárhová is visz a szél.
szeress és szenvedj, légy boldog és sírjál,
felejts el mindenkit, aki változtat vagy bírál.
nem leszek más senkiért, nem halok meg hiába,
csakis magam miatt esek száz meg száz hibába.
nem bánom, hisz ez az élet,
minden percben véget érhet.
lelkek folyója áramlik csendben,
megtörhet a világ, de később úgyis minden rendben.
egy élet szavakba öntve, megbélyegzett a végtelen,
szorítom soraim, kezem elengedni képtelen.
végzetem még láthatatlan, versek ezrei írják sorsom,
történetem emléke, nyugton szunnyad poros polcon.

Esőcseppek peregnek, szinte magamon érzem,
Átgondolom újra minden egyes vétkem.
Oly édes, cseppet sem bánom,
Elolvad lágyan, mint hazug szó a szájon.
Forró csókként ér a csapás,
Így vesztettem több száz csatát.
Mégis állok,
Újabb harcra várok.
Enyém a háború, oldalamon elesett szívek,
Velem a tinta, papírok és rímek.
Kárhozottnak ítélt lelkek,
Mondd, sorsodért kik felelnek?
Felkelnek sírjukból a könnybe fulladt szellemek,
Érzésekkel magam mellett mégis mindent elnyerek.

turn on!
close your eyes.
breathe slowly.
read.

csak én és az angyalom, egy elfeledett hajnalon,
vihar előtt csend honol, lélegzeted hallhatom.
tehetném, de nem indulok érted,
magam megyek az úton, hiába is kérted.
nagy erő a szükség, de nem erősebb nálam,
a gödör szélén mindig, egymagamban álltam.
ködbe burkolt élet,
egyedül míg éled.
hiába a barátság,
kapcsolatuk elássák.
valaki megvéd, hidd el vigyáz rád,
értékét majd érzed, akkor mikor hiányát.
elfeledett döntés, meg nem élt pillanat,
véget ért a szeretet, egyetlen egy perc alatt.
kések nyoma, nem látja senki,

elfelejti idővel, az is aki ejti.

ködbe burkolt szív egy elfeledett életben,
sosem volt veled, sem testben sem lélekben.
megmentenél mindent, minden kis darabot,
megadtál mindent, amit ember adhatott.
elvesztetted a háborút, túlzottan előre nevettél,
hiába voltál a kegyes és jó másik fél,
hiába a barátok, hiába voltál ott hogy segítsél,
hisz ha már nincs semmid, csak akkor nincs mit veszítsél.

Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt a filmet.

00:53. A fejemben mintha valami totálbrutál házibuli zajlana. Iszonyatosan hasogat. Nem bírok elaludni. A zene kavargó ritmusára elkezdem ütögetni a párnát. A sötétben körvonalazódó képeket nézem a falon. Gondolataim megakadnak kilátástalan helyzetemnél, majd évekkel előre ugranak. Akármikor tekintek a jövőbe, mindig ugyan azt látom. Illetve többnyire. De mindig ugyan azokkal az emberekkel. Vele az élen. Valahogy nem tudom másképp elképzelni. Mégis mihez kezdek, ha nem kapom vissza? Nem, az nem lehet. Ebben az egy dologban tudok csak optimista lenni, és feltétel nélkül hinni.
A plafonra tekintek. A képzeletem ezernyi képet fest elém. Magam előtt látom mindazt, amire vágyom, azzal, akire szükségem van. Talán Ő az egyetlen, amiben kitartó vagyok. Megjárnám érte a poklot is, mint ahogy Dante bácsi.
Feltörnek az emlékek. A pokol a miénk lesz. Elnyerek mindent pókerpartin. Elmosolyodom, eszembe jut a homemade hajvasaló. Kitör belőlem a lehető legőszintébb vigyor.
T-t-t-tt-top of the world - motyogom a telefonommal párhuzamosan.
01:25. Tényleg ideje lenne elaludni. Szépen megkérem szemhéjaimat, hogy szíveskedjenek leragadni, és valami álmot vetíteni ma éjjelre is.

"Ha nem állsz ki valamiért, bármi legyőzhet." - Sucker Punch.

Ami elveszett..
Kószáltam hasztalan reménnyel, mint hitevesztett vándor, úgy hajtottam álomra fejem, hogy tisztában voltam a holnap összes titkával. Tudtam, jó helyen vagyok, hiszen minden ide köt már. Azonban valami megváltozott. Rituálémmá vált esténként kiülni az ablakba, s azon tanakodni hány ember teszi épp ugyanezt. Vajon hányan kreálnak maguknak hasonlóképp ideiglenes, könnyen megvalósítható célokat, hogy elüssék életük szürke hétköznapjait? Festegettem, ha rám jött, akkor egy-egy versbe öntöttem gondolataim. Álmaim mindig is voltak. Temérdek csalfa gondolatmenet, mik talán képesek voltak reményt vinni a dolgokba. Azt mondogattam: sikerülhet!
Most.. valami megváltozott. Valami feléledt. Legszebb álmom fénybe borult, és azt mondogatom: sikerül! Hisz nem ragyogott így régóta már. A láng erősebb mint valaha. Nem fog rajta sem könnyek zápora, sem jeges szívek vészjósló jajgatása. A cél, miért végre harcolhatok, és harcolok szemben bárkivel. Mint mikor a kemény tél után a fa újra virágba borul. Visszatért.

mennydörgés zeng, megkezdték az égi tusát,
gyere és halld, az élet komor ritmusát.
szíved mélyen dobban, majd szaporázza dalát,
gyere és lásd, a rosszak jobbik oldalát.
kérdések harsányan, akár a kürt,
hazugságok édesen, akár nemes szőlőfürt.
furulyaszóféle nesz, derűs mosoly tánca,
nevetésed fénye, könnyeid románca.
kecsesen felcsendül a lélek kósza éneke,
érzéseid tisztasága, ez az élet lényege.

Egyéb okok miatt szünetel.

Sajnálom.

2.
Ahogy elballagtunk az iskolából, minden valahogy szebbnek látszott, mégis távolinak. Akinek meg távol kellett volna lennie, feszt a nyakamon lógott. Malcolm (szintén fent említett kedves iskolámba járt) nem hagyott nyugalmat. Emlékszem, egyszer beragasztózta a kezét, hogy soha ne kelljen elengednie, de hála a jóképű Dr. Ray-nek Malcolm tenyeréről csaknem húsig lehántották a bőrt, így megszabadultam. Fogalmam sem volt mi lesz belőlem, ha elérem azt a bizonyos "nagy" kort, ezért megbeszéltem a szüleimmel, hogy később tanulok tovább. Pontosabban anyám nem tudott ellenállni az ártatlanságomnak, apám meg helyeselte, és dolgozni küldött. A szomszéd utcában fellelhető csehó talán nem a legmegfelelőbb hely volt, egy 14éves lány számára. Idővel megszoktam, hogy a részeg állatok fütyörésznek, meg minden, ki is fejlesztettem ellenük a saját technikámat, ami a főnököm jelenléte és távolmaradása szerint ingadozott. Később a kocsma törzsvendégei közé keveredett hatalmas örömömre Malcolm, aki higgyétek el, ittasan még idegesítőbb, mint általában. Úgy látszik nem tanult a ragasztós esetből.. végül kecsesen, nőiesen tökönrúgtam. A városban mindenki azzal poénkodott, hogy miattam fog megcsappanni a kisbabák száma, mivelis minden férfi nemzőképességét tönkreteszem. Egy darabig rosszul esett, duzzogtam a szobámban, hogy csak önvédelem volt, aztán rájöttem, hogy kisbabákkal csak a baj van.. büdösek, hangosak és most miattuk cseszegetnek.
Nos, ahogy teltek az évek, tanultam, felejtettem, kaptam hideget és meleget. Anyám elköltözött, talált magának valami fiatal gazdag hapsit, mondanom sem kell hogy van ez. Tizenkilenc lehettem, mikor szemtanúja voltam annak az incidensnek apámmal meg Clerrel. Mikor hazaért, már jóformán beszámítható állapotban volt, én viszont merő harag és csalódás. Kiabáltam vele, hogy hogy lehet ekkora rohadék, meg hogy miért a szomszédot kell megerőszakolni, mikor kurvák is vannak a világon. Persze úgy állított be, mintha én lennék a rossz, mert mit ütöm én az orrom az ő dolgába. De hát istenem, megerőszakolta a szomszédasszonyt! Két-három hét leforgása alatt csillapodtak a kedélyek, mivel megmondtam neki, hogy amíg részeg, ne jöjjön haza. A nagyapám halála megint szétcseszett mindent. Apám folytatta az ivást és az egyik alkalommal úgy felidegesített, hogy kivettem a kezéből az üveget, és fejbevágtam vele. Széttört. Mármint az üveg.. meg egy kicsit a feje is. A jobb szemére megvakult, három-négy öltéssel kicsinosították, és úgy nézett ki mint egy kalóz, bár a kezét már nem volt szívem levágni, hogy kicseréljem a fogasra. Megbántam? Nem. A történtek után apám újra úgy bánt velem, mint az ő egyetlen féltve őrzött kislányával. Addig megélt tizenkilenc évem alatt, nem sokszor érezhettem ezt, mint ahogy most sem tartott sokáig. Édesapám négy hónap múlva meghalt. Már a temetésén is azt suttogták a hátam mögött, hogy én öltem meg. Szinte biztosak voltak benne a veszekedésekből, és az üveges balhéból kifolyólag. Akármekkora balek is volt, szerettem, és mindig tudtam, hogy ő is szeret. Nem hiába, tőle örököltem a megrögzött hideg külsőmet, és az érzelemkimutatás teljes hiányát. Talán a mai napig azt hiszik, és több mint valószínű, hogy azt hiszik, hogy én öltem meg, hiszen nem tudják, honnan is tudhatnák?..
Folyt. köv.

1.
A nevem Agnes Morgan. Körülbelül huszonegy féle történet kering rólam, az életemről az emberek között. Mindegyik más, csupán két dolog köti össze őket: 1: rólam szólnak.
2: egyformán hülyeségek.
Sokan írtak arról, ahogy éltem, amiket tettem. Olykor.. nagy szart. Legtöbbször az emberek csak bedőlnek mindenkinek, és a hallottak alapján ítélik el a másikat. Ezt a példát én is tökéletesen szemléltettem. Mocskos ribancnak hittem a szomszédunkat, azonban megláttam, hogy az amúgy tökéletes, kezesbárány apám pisztolyt tart a fejéhez és bitang részegen azt üvöltözi, hogy kefélni akar. Csóró Cler meg kefélt vele, mert hát mit csinált volna?! Szóval Cler nem ribanc, apám pedig faszkópé. Alkoholista faszkópé.
Na de ugorjunk az elejére, hiszen én is voltam kisgyerek, a magam sajátos ártatlanságával, mely egész életem során végigkísért. Szőke hajjal, ragyogó kék szemekkel, és apró formás lábakkal jöttem a világra. Illetve jöttem volna, ha bombázónak születek. Én mindössze sötétbarna hajat, majdhogynem fekete szemeket, és kis lábakat kaptam. Már 5-6éves koromban mini vámpírnak nézhettek.. nem, nem öltem meg a macskát, szimplán világos bőrt birtokoltam. Lassan anyámék rájöttek, hogy akkor sem veszek fel a rákvörösön kívül más színt, ha egész nyárra kitesznek a napra, vagy sütőben akarnak 180 fokon aranybarnára pirítani, így hát beletörődtek. Ha gyerekkor, kihagyhatatlan a barátság meg a szerelem. Szerelmes talán sosem voltam, de volt egy legjobb barátom. Még Julia néni temetésén ismertem meg. Alacsony, szeplős, szemüveges kisfiú (nem minden a külső!). Mindig segített megcsinálni a matekleckémet, miközben én történelemből korrepetáltam. Valahogy leakadtunk ott, ahogy a szerzetesek másolták a bibliákat még évmill..régen. Mondanom sem kell, az ő leckéje volt a biblia, az enyém meg holmi szedett-vetett pergamen. A nagyobb srácok bántották, de természetesen megvédtem. Tizenegy lehettem mikor átéltem az első iskolai bunyómat. Még most is könnyes szemmel gondolok vissza gyermekkorom eme ékes pillanataira. Tehát Bill O'Connor fellökte Peter barátomat az udvaron, neki meg elindult az orra vére. Mint legjobb barát, nem nézhettem tétlenül. A következő események pörögtek le: odaszaladtam hozzájuk; kihasználva, hogy Bill terpeszben állt Pete fölött: tökön rúgtam; térdre esett; orrba vágtam a hintával, majd szóltunk a tanítónőnek, hogy bántották a barátomat. Az a dagadék Billy természetesen beárult, de mint már mondtam, sajátos ártatlanságom örök fegyverem: bociszemek, bájosan kislányos mosoly (kategóriákat tartottam fenn a mosolyaimnak..), majd a következő mondat: -hölgyem.. maga is megvédte volna a barátját.. ellenben védtelen, nyamvadt kisfiúra támadni.. - ennyi elég is volt, a nő fejezte be a mondatom: -szívtelenség!
Folyt. köv.

lélekharang lágyan szól,
megmérgez az álomkór.
gyermekjáték padlón hever,
minden rosszba jót is kever.
kések vetve hanyagul,
hazug szót vesz alapul.
régi kulcs lóg nyakában,
nem hisz ember szavában.
a szabadság a zsebben lapul,
egy könnycsepp jön ki majd bajnokul.

gyűlölve szeretnek, gyilkolva imádkoznak,
fájó mosolyt ébreszt, illata a virágoknak.
kifizetik a hitet, eladják az érzést,
kérdéssel válaszolnak minden egyes kérdést.
szívek sebei, belőlük lágy könnycsepp gördül,
arcukon kéjvigyor, fagyos bájjal görbül.
elátkozott mosoly, néma szavak futnak,
a hazugság hálóján, túl messzire jutnak.
elfeledett örök emlék,
kulcsra nyitott elmék.
bizakodást gerjeszt a becstelen lelkész,
utolsó reményem, tán visszajössz ha elmész.

Megszűnik minden, elbotlik az idő,
Szüntelen tér, nincs se múlt, se jövő.
Elvesznek a szavak, csak szívdobogás hallik,
Érzelmek sírja, egy szál rózsa hajlik.
Megtéveszt az élet, nélkülöz a halál,
Ezer tett helyett, egy könnycseppet talál.
Helyére csúszik minden részlet,
Nem hittél benne, mégis kész lett.
Felépült egy világ, szíveknek ad helyet,
Tiéd és enyém, végre együtt lehet.

Nos, mivel megint lustálkodtam, íme egy részletes beszámoló a jelenlegi helyzetről. Plusz meg mert unom, hogy 100x el kell mondanom mindenkinek ugyan azt.
Barátság: Rengeteg mindenre rájöttem ezzel kapcsolatban. Túl sok embernek hagytam hogy a barátomnak mutassa magát. Hiába, a szív útjai kifürkészhetetlenek. Hát, én egyenlőre félre teszem ezeket a dolgokat, semmiféle fürkészésben nem szeretnék részt venni, főleg a kamu-barátokból nem kérek. Köszönöm.
Szerelem: Nincs rá szükségem. Volt, örültem, fájt, vége van. Nem kérek sem szerelmet, sem kapcsolatot. Persze néha belegondolok, hogy milyen jó lenne ha, de nem. Elegem van, hogy ott az a "ha", és nem mondhatom hogy "igen, most jó". Amíg meg nem találok olyat, aki megfelel, és én is neki minden kifogás nélkül, megy a "sodródás". Amennyiben ez valakinek nem tetszik, sajnálom, de nincs szükségem kioktatásra sem. Senkitől.
Költözés: Nem költöznék vissza senki és semmi miatt. Jó döntésnek tartom, hogy eljöttem, az elkövetkező 2évben nem tervezek ezen változtatni. Erről a témáról ennyit.
Minden más: Kb boldog vagyok. Hiányoznak a barátaim, de febr. 19én megyek mo-ra. Páran megkérdőjelezték, hogy önmagam vagyok e mostanában. Igen, az vagyok, attól, hogy néhány dologban megváltozom/változtam, ugyanúgy Byanca maradtam, nem más. A változás pedig abszolút szándékos, nem befolyásolt senki. Néhányan a tetoválások miatt baszogatnak. Leszögezném, hogy ez még mindig az én testem, úgy "baszom el", ahogy akarom, aki pedig nem érti meg, hogy ezeknek jelentése van, megint csak tudom sajnálni. Nem fogtok lebeszélni ilyen téren semmiről.

Party minden éjjel, a zene kihozza az állatot,
Te vagy neki a forma, bár régen ki nem állhatott.
Zacskók a földön, mind fehér porral volt tele,
Mielőtt pofázod a bajod, kérdezd hogy érdekel-e.
Megszűnt az érdeke, meghalt minden álma,
Kamu barát lett, minden éjjel csak szállna.
Nyomjad tesó, repüljél az éjben,
Ma estére ja, merülj el a kéjben.
Te se vagy már képben, azt sem tudod hol vagy,
De minek is tudnád, faszt érdekel a holnap.
Élj a mának, a legszebb lánynak,
Széttárt lábnak, mindig másnak.
Szar a másnap, de ilyen az élet,
Ami megölhet az épphogy éltet,
Olcsó játék cél nélkül ér véget,
Lehet arra van hogy értsd, de csak ész nélkül éljed.
Élvezd minden éjed, egész világod,
Ha kell úgyis felfordul, mer' ami helyes kivágod.

Egy kép, egy gyűrű, egy lánc,
Hazugság csak amit látsz.
Egy pillanat az élet, a sorok rejtélye,
Pár tárgyban bújik meg érzelmeid jelképe.
Minden döntés újat alkot, egy másik feledtet,
Tegnap a minden volt ő, mára elfeledted.
Tiéd, enyém, s már szerte is foszlott,
Játszmát nyert az élet, új lapot még nem osztott.
Sok mindentől fosztott, de mindig adott is érte,
Egyetlen egy gondom, hogy ezt senki nem kérte.

Egyszer fent, egyszer lent,
Megismer, megszeret, elfelejt.
Vége szakad egynek, kezdődik az új,
Talán az élet valakit mellém fúj.
Megismerem, megszeretem, fontossá válik,
Megszeret, megismer, majd kell neki egy másik.
Rossz korba születtem, céllal és álmokkal,
Megtörten kullogni könnyekkel és átkokkal.
Hazudva nevetni, örülve sírni,
Túllépni a tényeken s fájdalmam elbírni.
Gyilkos cseppek izzanak vörösen a küszöbön,
Rémálmaim címlapján, már vissza sem köszön.
Elsétálok hát én is, emlékeim őrzöm,
Ahogy elkezdődött minden, a varázslatos őszön.

Mindenesetre könnyebbnek hittem. Mégis zavart vagyok. Nem tudom, nem értem.. csak érzem. Félve ugyan, de érzem. Rövid idő mégis sokat jelentett. Jelent. ♥ :)

Egy perc, egy nap,
Ez elveszít, az megkap.
Egy tél, egy nyár,
Rossz mellé kis jó is jár.
Itt ördög, ott angyal,
Neked szék, nekem az asztal.
Kinek ép, kinek törött,
Ki a semmiben, ki mindenek fölött.
Ennek sötét, annak világos,
Ez józan, az meg iszákos.
Te passzívan, én unicummal,
Én egyedül, te publikummal.
Nekem tepsi, neked fakanál,
Egyém a macska, tied a sakál.
Vigyed a láncot, nekem kötél,
Nekem semmi, neki idő, mire valamit eltökél.
Én megszegem, te vagy a zarándok,
Neked család, nekem a barátok.
Veled az isten, velem kopott szárnyak,
Fasz tudja hol, de érzem hogy várnak.
Imádkozz pajti, aztán a mennybe menjél,
Hiába vagy előttem, nem mondom hogy nyertél.
Gondolkodj, legyél ki mindent átlát,
De én leszek az ki végrehajtja álmát.
Őrültség, lehet, mégis elég hogy éltessen,
Mint neked egy szó, hogy egész arcod éghessen.
Nem tudom hogy honnan jött ez a te ciki-cuki hited,
Hiszen én iszom az alkoholt, te meg csak a vizet.
"Hát ejnye-bejnye" - nekem ezt hiába,
Maradjál csak lekötve, az ökrökkel az igába',
Temetkezzél imába, nem érsz annyit, nem szállok vitába,
De a tényekkel kérlek, legyél már tisztába'.
Utolsó szó jogán, puszillak de tényleg,
Röhögve közlöm, javamra billent át a mérleg.
Szívedet megóvtad, én nevekkel véstem,
Te barátom megfeleltél, én meg boldogan éltem.

két szemben egy világ,
egy élet, benne hibák.
egy érzés legbelül,
gondok között elmerül.
odébb lép a figyelem,
elnézést, önt már nem vihetem.
a segítség letérdel, kézen fogja,
felállítja, majd odébb dobja.
előtte egy kapu, reménytelenség,
hölgyeim és uraim, érzelmeik temessék.
tovább biceg, egyedül, szótlan,
megtalálja önmagát egyetlenegy szóban.
a szabadság szól, ha mész én eresztlek,
s az az egy szó, nem több, egy szeretlek.