csuklyás alak várt rád már rég,
buta módon azt hitted van előle menedék.
elsétáltál, ő csak várt,
nem keresett, megtalált.
menekültél ész veszejtve,
álmaidat elfelejtve.
zsákutcába értél, mögéd lépett lassan,
felpereg a dob, trombitaszó harsan.
szívfacsaró ütemben lekerül az álca,
két szemed a sötétben, saját arcod látja.
földre hullt a köpeny, mégis van benne varázs,
tökéletes darab, bár kicsit régies a szabás.
megijedtél tőle, hazugságok esnek szét,
csak te és a szíved, ütött-kopott, mégis szép.
újra alakot ölt, ezúttal a szerelemét,
szíved lágyan suttogja: akármit a szeretetért.