Ami elveszett..
Kószáltam hasztalan reménnyel, mint hitevesztett vándor, úgy hajtottam álomra fejem, hogy tisztában voltam a holnap összes titkával. Tudtam, jó helyen vagyok, hiszen minden ide köt már. Azonban valami megváltozott. Rituálémmá vált esténként kiülni az ablakba, s azon tanakodni hány ember teszi épp ugyanezt. Vajon hányan kreálnak maguknak hasonlóképp ideiglenes, könnyen megvalósítható célokat, hogy elüssék életük szürke hétköznapjait? Festegettem, ha rám jött, akkor egy-egy versbe öntöttem gondolataim. Álmaim mindig is voltak. Temérdek csalfa gondolatmenet, mik talán képesek voltak reményt vinni a dolgokba. Azt mondogattam: sikerülhet!
Most.. valami megváltozott. Valami feléledt. Legszebb álmom fénybe borult, és azt mondogatom: sikerül! Hisz nem ragyogott így régóta már. A láng erősebb mint valaha. Nem fog rajta sem könnyek zápora, sem jeges szívek vészjósló jajgatása. A cél, miért végre harcolhatok, és harcolok szemben bárkivel. Mint mikor a kemény tél után a fa újra virágba borul. Visszatért.