Egy perc, egy nap,
Ez elveszít, az megkap.
Egy tél, egy nyár,
Rossz mellé kis jó is jár.
Itt ördög, ott angyal,
Neked szék, nekem az asztal.
Kinek ép, kinek törött,
Ki a semmiben, ki mindenek fölött.
Ennek sötét, annak világos,
Ez józan, az meg iszákos.
Te passzívan, én unicummal,
Én egyedül, te publikummal.
Nekem tepsi, neked fakanál,
Egyém a macska, tied a sakál.
Vigyed a láncot, nekem kötél,
Nekem semmi, neki idő, mire valamit eltökél.
Én megszegem, te vagy a zarándok,
Neked család, nekem a barátok.
Veled az isten, velem kopott szárnyak,
Fasz tudja hol, de érzem hogy várnak.
Imádkozz pajti, aztán a mennybe menjél,
Hiába vagy előttem, nem mondom hogy nyertél.
Gondolkodj, legyél ki mindent átlát,
De én leszek az ki végrehajtja álmát.
Őrültség, lehet, mégis elég hogy éltessen,
Mint neked egy szó, hogy egész arcod éghessen.
Nem tudom hogy honnan jött ez a te ciki-cuki hited,
Hiszen én iszom az alkoholt, te meg csak a vizet.
"Hát ejnye-bejnye" - nekem ezt hiába,
Maradjál csak lekötve, az ökrökkel az igába',
Temetkezzél imába, nem érsz annyit, nem szállok vitába,
De a tényekkel kérlek, legyél már tisztába'.
Utolsó szó jogán, puszillak de tényleg,
Röhögve közlöm, javamra billent át a mérleg.
Szívedet megóvtad, én nevekkel véstem,
Te barátom megfeleltél, én meg boldogan éltem.