2.
Ahogy elballagtunk az iskolából, minden valahogy szebbnek látszott, mégis távolinak. Akinek meg távol kellett volna lennie, feszt a nyakamon lógott. Malcolm (szintén fent említett kedves iskolámba járt) nem hagyott nyugalmat. Emlékszem, egyszer beragasztózta a kezét, hogy soha ne kelljen elengednie, de hála a jóképű Dr. Ray-nek Malcolm tenyeréről csaknem húsig lehántották a bőrt, így megszabadultam. Fogalmam sem volt mi lesz belőlem, ha elérem azt a bizonyos "nagy" kort, ezért megbeszéltem a szüleimmel, hogy később tanulok tovább. Pontosabban anyám nem tudott ellenállni az ártatlanságomnak, apám meg helyeselte, és dolgozni küldött. A szomszéd utcában fellelhető csehó talán nem a legmegfelelőbb hely volt, egy 14éves lány számára. Idővel megszoktam, hogy a részeg állatok fütyörésznek, meg minden, ki is fejlesztettem ellenük a saját technikámat, ami a főnököm jelenléte és távolmaradása szerint ingadozott. Később a kocsma törzsvendégei közé keveredett hatalmas örömömre Malcolm, aki higgyétek el, ittasan még idegesítőbb, mint általában. Úgy látszik nem tanult a ragasztós esetből.. végül kecsesen, nőiesen tökönrúgtam. A városban mindenki azzal poénkodott, hogy miattam fog megcsappanni a kisbabák száma, mivelis minden férfi nemzőképességét tönkreteszem. Egy darabig rosszul esett, duzzogtam a szobámban, hogy csak önvédelem volt, aztán rájöttem, hogy kisbabákkal csak a baj van.. büdösek, hangosak és most miattuk cseszegetnek.
Nos, ahogy teltek az évek, tanultam, felejtettem, kaptam hideget és meleget. Anyám elköltözött, talált magának valami fiatal gazdag hapsit, mondanom sem kell hogy van ez. Tizenkilenc lehettem, mikor szemtanúja voltam annak az incidensnek apámmal meg Clerrel. Mikor hazaért, már jóformán beszámítható állapotban volt, én viszont merő harag és csalódás. Kiabáltam vele, hogy hogy lehet ekkora rohadék, meg hogy miért a szomszédot kell megerőszakolni, mikor kurvák is vannak a világon. Persze úgy állított be, mintha én lennék a rossz, mert mit ütöm én az orrom az ő dolgába. De hát istenem, megerőszakolta a szomszédasszonyt! Két-három hét leforgása alatt csillapodtak a kedélyek, mivel megmondtam neki, hogy amíg részeg, ne jöjjön haza. A nagyapám halála megint szétcseszett mindent. Apám folytatta az ivást és az egyik alkalommal úgy felidegesített, hogy kivettem a kezéből az üveget, és fejbevágtam vele. Széttört. Mármint az üveg.. meg egy kicsit a feje is. A jobb szemére megvakult, három-négy öltéssel kicsinosították, és úgy nézett ki mint egy kalóz, bár a kezét már nem volt szívem levágni, hogy kicseréljem a fogasra. Megbántam? Nem. A történtek után apám újra úgy bánt velem, mint az ő egyetlen féltve őrzött kislányával. Addig megélt tizenkilenc évem alatt, nem sokszor érezhettem ezt, mint ahogy most sem tartott sokáig. Édesapám négy hónap múlva meghalt. Már a temetésén is azt suttogták a hátam mögött, hogy én öltem meg. Szinte biztosak voltak benne a veszekedésekből, és az üveges balhéból kifolyólag. Akármekkora balek is volt, szerettem, és mindig tudtam, hogy ő is szeret. Nem hiába, tőle örököltem a megrögzött hideg külsőmet, és az érzelemkimutatás teljes hiányát. Talán a mai napig azt hiszik, és több mint valószínű, hogy azt hiszik, hogy én öltem meg, hiszen nem tudják, honnan is tudhatnák?..
Folyt. köv.