1.
A nevem Agnes Morgan. Körülbelül huszonegy féle történet kering rólam, az életemről az emberek között. Mindegyik más, csupán két dolog köti össze őket: 1: rólam szólnak.
2: egyformán hülyeségek.
Sokan írtak arról, ahogy éltem, amiket tettem. Olykor.. nagy szart. Legtöbbször az emberek csak bedőlnek mindenkinek, és a hallottak alapján ítélik el a másikat. Ezt a példát én is tökéletesen szemléltettem. Mocskos ribancnak hittem a szomszédunkat, azonban megláttam, hogy az amúgy tökéletes, kezesbárány apám pisztolyt tart a fejéhez és bitang részegen azt üvöltözi, hogy kefélni akar. Csóró Cler meg kefélt vele, mert hát mit csinált volna?! Szóval Cler nem ribanc, apám pedig faszkópé. Alkoholista faszkópé.
Na de ugorjunk az elejére, hiszen én is voltam kisgyerek, a magam sajátos ártatlanságával, mely egész életem során végigkísért. Szőke hajjal, ragyogó kék szemekkel, és apró formás lábakkal jöttem a világra. Illetve jöttem volna, ha bombázónak születek. Én mindössze sötétbarna hajat, majdhogynem fekete szemeket, és kis lábakat kaptam. Már 5-6éves koromban mini vámpírnak nézhettek.. nem, nem öltem meg a macskát, szimplán világos bőrt birtokoltam. Lassan anyámék rájöttek, hogy akkor sem veszek fel a rákvörösön kívül más színt, ha egész nyárra kitesznek a napra, vagy sütőben akarnak 180 fokon aranybarnára pirítani, így hát beletörődtek. Ha gyerekkor, kihagyhatatlan a barátság meg a szerelem. Szerelmes talán sosem voltam, de volt egy legjobb barátom. Még Julia néni temetésén ismertem meg. Alacsony, szeplős, szemüveges kisfiú (nem minden a külső!). Mindig segített megcsinálni a matekleckémet, miközben én történelemből korrepetáltam. Valahogy leakadtunk ott, ahogy a szerzetesek másolták a bibliákat még évmill..régen. Mondanom sem kell, az ő leckéje volt a biblia, az enyém meg holmi szedett-vetett pergamen. A nagyobb srácok bántották, de természetesen megvédtem. Tizenegy lehettem mikor átéltem az első iskolai bunyómat. Még most is könnyes szemmel gondolok vissza gyermekkorom eme ékes pillanataira. Tehát Bill O'Connor fellökte Peter barátomat az udvaron, neki meg elindult az orra vére. Mint legjobb barát, nem nézhettem tétlenül. A következő események pörögtek le: odaszaladtam hozzájuk; kihasználva, hogy Bill terpeszben állt Pete fölött: tökön rúgtam; térdre esett; orrba vágtam a hintával, majd szóltunk a tanítónőnek, hogy bántották a barátomat. Az a dagadék Billy természetesen beárult, de mint már mondtam, sajátos ártatlanságom örök fegyverem: bociszemek, bájosan kislányos mosoly (kategóriákat tartottam fenn a mosolyaimnak..), majd a következő mondat: -hölgyem.. maga is megvédte volna a barátját.. ellenben védtelen, nyamvadt kisfiúra támadni.. - ennyi elég is volt, a nő fejezte be a mondatom: -szívtelenség!
Folyt. köv.