Egy tré motelszoba III.
Boldog

Ez csak egy sötét kis lyuk. Mégis, milyen kifejező. Puritánságával és mocskával tökéletesen tükrözi és kifejezi az odalent elterülő világot. Az utcán ribik, kokóárusok. Itt a gyerekek nem mászókára jutnak fel 13-14 évesen, hanem a környékbeli javítóintézet névsorára. Őszinte leszek: rohadtul hányingerem van ettől a világtól, ami itt terül el az apartmanom alatt. Mégis itt vagyok. Magam sem tudom, hogyan s miként jutottam ide, ahonnan nincs kiút. Itt nem ér semmit az ész és értelem. velejéig romlott környék ez.
-És mondja csak: ahogy itt ma este elmondja, magának semmi jó nincs az életében. Volt valaha boldog?
Szerettem volna ezt elkerülni. A barom kérdése felelevenít egy emléket. emlék, ami bár régi, az idő egyáltalán nem koptatta el. Napsütötte, enyhén szeles nyári nap volt. Persze, mi más. Bár aznapra esőt mondtak, ennek nyoma sem volt. Akkor is Vele voltam. És akkor, egy pillanatra ajka megérintette az enyémet. Addig számomra ismeretlen érzés szabadult el. Mindössze egy pillanatig tartott-mintha a minket körülölelő fű és gaz lángra kapott volna. Az aszfalt olvadni kezdett, a nap fénye vörösre váltott, és perzselte bőröm. Aztán rám nézett. Tudtam, Ő az. Nem akartam semmit, csak Őt. Minden porcikája, minden mozdulata, pislantása tökéletes és gyönyörű volt. Ő volt az...
-Igen.

Johny