Mégis sikerült idesunyiznom a géphez, szóval ma is lesz bejegyzés. Egy fokkal jobban érzem magam, azt hiszem elkezdtem kimászni a gödörből. Három embert különösen kiemelnék, akiknek ez köszönhető. Egyikük Pufcsi akinek amúgy is rengeteg mindent köszönhetek. Itt van persze az a bizonyos is, L. köszönöm életem. Szeretlek. Végül de nem utolsó sorban, egy olyan ember, akit ugyan nem rég óta ismerek, mégis rengeteget segített nekem- köszönöm Johny. Ma már kis túlzással mondhatom, hogy egész jó a kedvem. Semmi halálvágy, semmi depi. Őrülten várom a hétvégét, majd én tudom hogy miért:D
Na nem fecsegek tovább feleslegesen, itt a mai vers, ami még viszonylag új, de a mostani pozitív látókörömhöz passzol. Lényege, hogy bármilyen reménytelen is a helyzet, nem szabad feladni.

Számtalan éjszakája már zokogva ébredek,
Bármennyire nem akarom, gyötörnek az ostoba kételyek.
Számtalan kérdés, miktől lelkemben hurrikán tombol,
Bármennyire titkolom is, elegem van a sok rosszból.
Számtalan gondolat, melyektől már a gyomrom kavarog,
Bármennyire szar is ez, én ígérem talpon maradok.
Én megvárom azt a percet,
Addig tartom magamban a lelket.
Még ha szívem az utolsó dobbanásért is könyörög,
Tovább evezek a csónakban, a tenger akár hogy is hömpölyög.