El vagyok tiltva a géptől. Remek. Előre szólok, holnap nem lesz bejegyzés, az iménti tiltásból kifolyólag. Megdöglök. A helyzet egyre csak rosszabb lesz. Megfordult a fejemben, hogy összepakolom a cuccaimat és elhúzok innen. De hová? Írországba apához.. gyalog. Szép ötlet. Bár az is átfutott az agyamon, hogy az egyik pulcsimban kifejezetten jól mutatnék a csilláron lógva. Jó, jó tudom, ezek hülyeségek. Nem is fog bekövetkezni egyik sem. Maradok és szenvedek tovább, mert megéri. Nem, nem bolondultam meg, vagyis de.. de akkor is megéri. Miatta(d)[Szeretlek.♥] Megfordult a fejemben, hogyha előre tudom, hogy holnap nem lesz új bejegyzés, akkor most idedobok 1 verset meg egy szimpla szöveget. Hmm. Hát legyen, akkor itt az első, ami most pontosan passzol az érzéseimhez, azt hiszem.

Nem tudsz felülkerekedni kínodon,
Hervadt virág sírodon.
Rég nem látogatja senki nyughelyed,
Elhalványult fejükben minden emléked.
Kik egykoron azt mondák: örökké szeretnek.
Már rég elfeledtek, s nélküled is boldogan nevetnek.
Úgy lett ahogy akartad,
S a szívek neved hallatán már meg nem hasadnak.

És(tudom, hogy nem kezdünk vele mondatot, de most nem érdekel) itt a második, a holnapi. Ehhez szerintem nem kell komolyabb bevezetés.

Az eső rendíthetetlenül zuhogott, de a lányt ez nem érdekelte. Csak ült a padon egymagában, és nézte az öreg lámpa fényének ragyogását. Saját lelki világát vélte felfedezni benne. Ahogy a sötét, esős éjszakában egy percig sem halványult a fénye. Az ő szívének sötétségében is van egy ilyen fénysugár. Ő, akit élete szerelmének hív, Ő, akihez a legjobban kötődik a világon. Elmosolyodott. Testét átjárta a Szerelem leírhatatlan érzése. Ránézett az órájára. A kijelző 01:38-at mutatott. Lejátszóján lassú zongora játék indult el. Remekül passzolt a hirtelen jött számtalan érzelemhez. Mély lélegzetet vett, majd elindult hazafelé, hogy álmában végre szerelmével lehessen.