Álomszép torztükör - 7.rész

A kimenő alatt a meleg kábításából egy újabb emlék ébresztett. Ahogy ott sétáltunk, mint holmi idomított állatok, egy könnycsepp gördült le arcomon. Inkább boldog, mint fájdalmas. Visszaemlékeztem arra a mesés napra.

Javában tombolt a nyár, szívem mégis fagyos volt. Egyetlen zugban égett iránta érzett szeretetem lángja. Ez a tűz éltetett, s mikor már úgy éreztem feladom, harcra ösztönzött. Ágyam alatt egy dobozban őriztem a rózsát, amit ő hagyott a rönkön. Néha, mikor az álmok elkerültek, azon gondolkodtam, vajon mi járhat a fejében. Sosem tudtam igazán. Talán nem is ismertem valójában. Mégis.. szerettem.

Vele akartam lenni minden áldott nap. Másra sem vágytam. Szerettem őt. Apám nem engedett sehová. Egész nap ivott. Volt hogy minden ok nélkül bejött a szobámba, és megvert. A házban bűz terjengett, füst és szemét összeállt szaga.. és természetesen az alkohol. Undorító volt. Hiányzott édesanyám. Hihetetlen mennyire meg tudja változtatni az embereket, ha elvesztenek valakit, aki fontos volt nekik. Akár kimutatták míg élt, akár nem. Apám sosem mutatta. Hiába volt ott.. az a fiú, sosem gondoltam rá annyit, mint Carolinera. Ezokból három hónappal később megszakítottam vele minden kapcsolatot, és elmentem Carolinehoz.

Teljesen kiábrándultam. Valahol belül még lángolt, de meg is égetett. Telihold volt, ágyamból a hold beszűrődő fénye éltette bennem a reményt. Dalra fakasztott. Nem számított semmi, csak énekeltem. Az érzésről, a fájdalomról, a boldogságról, a szabadságról, a mendemondák határtalan világáról.

Közeledtem ablakához. Hallottam bársonyosan csengő hangját. Énekelt. Szebbet még nem hallottam. Ahogy a szomorúságtól hangja megremegett, úgy rendült meg szívem, s nem voltam képes közelebb menni. Leültem ablaka tövében, és csak hallgattam. Hallgattam az érzéseit. Beleborzongtam, majd mikor az éj újra elcsendesedett, magam is rázendítettem. Fogalmam sem volt mi vezérel.

Szívem hatalmasat dobbant, majd egy pillanatra talán meg is állt. Nem tudtam igaz, vagy csak álmodom. Hirtelen elöntött a harag, majd az öröm, és a hajthatatlan vágy és szeretet. Az ablakhoz léptem.

A hold tökéletesen kirajzolta meseszép arcát, megvillantotta tengerkék szemeit. Megdermesztett. Percek óta állhattunk egymással szemben, csak az aprócska párkány választott el egymástól.

-Szeretlek. - Motyogtam végül halkan, tekintetétől bűvölten.

-Szeretlek. - Kihajolt az ablakon, és szorosan megölelt.

Csak szorítottam. Nem akartam elengedni, de mocorogni kezdett, és újra tekintetében fürödtem. Egyre csak közeledett hozzám. Szívem csillapíthatatlanul kalimpált, majd a benne lobogó tűz hatalmas lángnyelvekké alakult. Már nem fájt egy cseppet sem. Arcunk a másikét simította, szívünk összeforrt, majd szája lassan az enyémre tapadt..