Cirkuszi história 3 - Buried in rags

Jane a sír előtt állt. Most valahogy még sötétebbnek, még hatalmasabbnak tűnt, mint eddig. Könnyei elhomályosították látását, ahogy a kereszteken lévő nevekre meredt.

Lucie, Peg és Tom Johnson.

A családja. Az élete. Megfogadta, hogy megbosszulja halálukat, és már közel volt a céljához.

Ahogy hazaért átbújta a papírokat, amik Mr. Osmer hollétéről árulkodtak. Otthagyta az idősek otthonát. Most a fia vezeti. Dominic szívbeteg, havonta jár kezelésre. Hm. Jó, ha az ember ápolónő.. khm persze az sem hátrány, ha vannak ismerősei innen-onnan. A férfi csütörtökönként egyedül van a szobájában, amit őriztet. Felesége vásárol, vagy éppen traccspartit tart a barátnőivel. 18:00kor őrségváltás. Mintha egy istenverte börtönben lenne. Az ablak könnyen hozzáférhető a parkosított kertből, de talán azt is figyelik. Márpedig most nem engedheti meg magának, hogy hibázzon.

Ahogy Dominic csütörtök délutáni álmából ébredt, s a világ felé vetített képe élesedni kezdett, egy kazettát pillantott meg. A lejátszóba helyezte, majd ledermedt az ismerősen csengő hang hallatán. Ahogy a szalag pörgött, elméjét elborították a fájdalmas, ijesztő, vérfagyasztó mondatok, képek. Fiát látta. Holtan. Bal karjában egy vésett üzenet: "Érted is eljövök." Szíve görcsberándult, majd elterült a padlón.

Leállította a motort. Egy félreeső utcában parkolt. Egy utolsót kortyolt a beazonosíthatatlan folyadékból, majd elindult a kerítés felé. Könnyedén jutott be a kertbe. Amint az ablakhoz való mászásra koncentrált, fülét mindenféle apró zaj megütötte.

Ott feküdt előtte a férfi, aki miatt egész életében szenvedett. Egy pohár vizet locsolt rá, mire az ébredezni kezdett.

-Hát ennyire tetszett a videó, Osmer bácsi? - Kérdezte fanyar mosolyával Jane.

-Menj innen! Hívom az őröket!

-Nem hívsz te senkit se. - Azzal beledöfte az injekciót Dominic karjába.

-Mie..?

-Ettől majd csendben maradsz.

Felállt, az ajtóhoz sétált, majd elfordította a kulcsot a zárban.

Mr. Osmer szemei tágra nyíltak, fénytelenül révedtek a semmibe.

Sietnie kell, tudta. Elővette kését, majd a férfi arcába döfte, torz mosolyt vágva vele. Nyakába csokornyakkendő formát vájt. Karján, lábán helyenként csontig bemetszette a húst, így körülbelül egy bohócjelmezes marionett bábura hasonlított. Bal karjába a következő gyorsan, elkapkodva vésett szó: Bohóc.

Jane már hazafelé tartott. Elégedett volt. Tudta, mi következik most. Nagyon jól tudta, mégis mosolygott. Telefonja megcsörrent.

-Igen? Itt Jane Johnson.

-Jóestét hölgyem. Philip Kerrich nyomozó vagyok. Holnap reggel be tudna fáradni az őrsre? Lenne pár kérdésem.

-Természetesen, uram.

-Köszönöm, akkor reggel.

Mosolyogva dobta a telefont a másik ülésre. "Bizony nyomozó, holnap." - Gondolta magában.

Másnap mintha rugóval szerelték volna fel, kipattant ágyából, az ablaknál hatalmasat szippantott a friss levegőből, majd átöltözött és rendbe szedte magát.

-Hol lehet? Már 13:00 is elmúlt. Elmegyek a házához.

-Mit vártál? Hiszen gyanúsított.

Ahogy beszállt az autójába, Kerrick nyomozó a gázra taposott, és Janehez indult. Hiába dörömbölt, nem nyitottak ajtót. Betörte. Elsőre csendes volt minden, viszont a keresett személy sehol. Felment a tetőtérbe. Fegyverét maga elé szegezve, megfontoltan lépdelt. Tipikus zsaru. Az emeleten, egy félreeső szobában meglepő látvány tárult szeme elé. A fal újságcikkekkel volt kitapétázva. 1984től napjainkig. Minden ami az esettel kapcsolatos, vagy a hozzá kapcsolódó személyekkel. Amint megfordult, tekintete elkomorodott. Jane. Egy tartógerendán lógott, alatta a feldöntött szék. Bal karján elsietett vágásokból olvasható ki: Az ő fájdalmukkal, csak enyhíteni akartam a sajátomat.

A vér pocsolyába gyűlt, valahogy úgy, ahogy a gyűlölet halmozódik az idő múlásával. Csak dagad, majd (legtöbbször) szörnyű tettekre késztet. Pont úgy, mint a csodálat. Akkor mi is a különbség?

Philip véres lábnyomokat hagyva maga után, kisétált a szobából, felhívta az ügyeletes tisztet, s az ügyet lezártnak nyilvánították.