Álomszép torztükör - 1.rész

Csendre vagyunk ítélve. Immáron örökös, halálig tartó csendre. Persze néhány szerencsésebb flótásnak van valami vagyonos rokona, aki kiviszi innen. Nekem senkim sincs. A családom elköltözött mikor.. mikor én ide kerültem.
A nevem Caroline Lemmer. Tizennégy éves voltam, mikor először találkoztam vele. Már távolról látszott, hogy jómódú családból való. Meseszép kék ruhát viselt, hozzá illő kékkel szegélyezett topánt, s erősre húzott fűzőt. Íme, egy pont olyan lány, akivel még csak gondolatban sem barátkozhatok. Nem mertem hozzászólni, de ahogy elsétált mellettem rám köszönt. Messziről jöhetett, hiszen az idevalósiak szigorúan betartják a rangi hovatartozást. Ejtettem egy halk ’sziát’, majd tovább sétáltam édesanyám mellett, a templom felé. Nem igazán gondoltam bele miért, de egész misén ő járt a fejemben. Mikor hazaértünk átöltöztem, majd elindultam, hogy többet megtudjak a kékruhás csodabogárról.
A házuk a patak túlpartján állt, egy kisebb híd kötötte a faluhoz. Egyből észrevettem őt. Magához hívott. Félve léptem át birtokuk határát, mivel tudtam, hogy kikaphatok érte. Haja világosbarna volt, lágyan csillogtak rajta a nap sugarai. Smaragdzöld szemei elnyomtak minden mást, ami a látóterembe került.
-Sétáljunk. – Mondta, majd megfogta kezem, és elindult befelé a fák takarta tisztásra.
Ahogy hangtalanul levegőért kapkodtam, még fogalmam sem volt, hogy kibe is botlottam valójában.