Kisgyermek csupán, szíve már törött,
Lelke csak száll, száll a felhők fölött.
Szabad végre,
Örök béke.
Óvodás szerelem, mi elragadta az apró szervet,
Ahogy elsétált előtte, mindig ledermedt.
Virágot szedett, s egy kis bátorságot,
Ám a játszótérre érve, szörnyűséget látott.
Selymes barna fürtök, miknek oly régóta rabja,
Nézd csak, nézd, most más kezét fogja.
Könnycsepp gyűlik szeme sarkában,
A lány, akit szeret, mással ül a hintában.
Rohan, csak szalad, nem szégyell sírni,
Hagyna levelet, de nem tud még írni.
Sétál az estében, szülei már keresik,
Fent a dombon tán meglelhetik.
Kezében a virág, másikban egy sikoly,
Mi fennakad vérével, a zord sziklafalon.