Fontosabb volt mindig, mások boldogsága,
Ezért is taszítottak sokan, bele a sárba.
Önző vagy, én meg naiv kisgyerek,
De hidd el, nem könnyen feledek.
Megbocsátok, de a seb megmarad,
Nem elég rá a figurás ragtapasz.
Szeretetre vágyik szívem, sóvárog utána,
Szeress kicsit, kérlek, csak egy órácskára.
Ha újra itt hagysz, egyet kérek,
Szólj, mielőtt elmész, az ablakból nézlek.
Ostoba vagyok, igen, de még remélek,
Hiába gyötörnek szebbnél szebb emlékek.
Ágyam alól jönnek újra a fekete rémek,
Mint buta gyermek, egyedül félek!