Miért látom összedőlve a világot,
Mikor az élettől kapok nap mint nap virágot?
Miért érzem magam annyira egyedül,
Mikor szám gyakorta mosolyra derül?
Ezer apró csoda,
Körülvesznek téged is, csak nézz már oda.
Akár család, akár barátok,
Ők legyőzik, legyen bármilyen rút az átok.
Ha csak egy valaki is, ki szívéből szeret,
Ki megadja neked, az élethez elegendő teret.
Számomra bármekkora is épp a katasztrófa,
Ha személy nem is, de itt egy újabb strófa.
Ide menekülök én, előled talán,
Ez nekem is ugyan akkora talány.
Nem értem magam, sem a látásmódom,
Mint egy kastély, mi eléggé ódon.
Sosem lehet tudni, mikor szakad le a lépcső,
Sosem lehet tudni, melyik perc a legvégső.