Cirkuszi história 2 - The clown comes already

„Hölgyeim és uraim, a déli válogatást hallották. Következik a The Script-től a The Man Who Can't Be Moved.”
Billy Halding vidáman hajtott hazafelé, örült a friss levegőnek, a rég nem hallott madárdalnak. Otthon szerető felesége várja, múltját kik ismerték, már rég elfeledték. Nem is kívánhatott volna szebbet. Felhajtott a kocsibejáróra, fütyörészve indult a bejárat felé. Éppen benyitott volna, de az ajtót zárva találta. Csengetett, feleségét szólította. Nem kapott választ. Fejéhez kapott: hiszen Lisbeth dolgozik. Visszatuszkolta magát az autóba, s elindult a kórház felé.
Lizzie ápolónő volt, a városi kórházban. Közvetlen, barátságos nő, szerették a betegei. Mindig ott csillogott a szemében a remény, sosem adta fel. Hitte, hogy mindenkinek van esélye jobbra, s hitt abban, hogy a halál együtt jár az örök békével.
-Jó napot, Bill Halding vagyok, Lisbeth nővért keresem. – szólt be a kisablakon.
-Azonnal hívom. – mondta rekedt hangon a nagydarab recepciós.
Lizzie már messziről meglátta férjét, s a nyakába ugrott. Billy lágyan átölelte, majd megcsókolta.
A hangzavarra pár várakozó beteg felkapta a fejét, így volt ideje jól megfigyelni. Igen, ő az. Felismerte a karakteres járomcsontját, s a csúf mosoly emléke is újjáéledt gondolataiban.
-Jó végre látni.
-Az érzés kölcsönös.
-De, mit csinálsz itt, miért nem mész haza?
-Drágám, nincs kulcsom.
-Ó, persze. A portán van. - legyintett a bájos mosolyú Mrs. Alflatt felé, s az bólintott.
Bill felvette a kulcsot, s elindult hazafelé, gondolván, most már semmi nem zökkentheti ki. Furcsának érezte, hogy újra belép az otthonos kis kuckóba. Furcsának, de mindenképp kellemesnek. Első útja a fürdőszobába vezetett, jót fog tenni végre egy forró fürdő. Háromnegyed órát töltött a zuhany alatt.
-Bill! Billy! Ébredj!
-Ige.. mi? Hol vagyok?
-A kórházban, drágám. A fürdőben találtam rád, valószínűleg megcsúsztál, miközben a tükörre rajzolgattál. Néha olyan gyerekes tudsz lenni.
-Mi? Én? A Tükörre? Hozzá sem nyúltam a tükörhöz.
-Igen, gondoltam, hogy így lesz. Akkor a kismanók voltak, nemde?
-Amnéziám van, gondolom. Mit is rajzoltam oda?
-Egy „Jön már a bohóc” feliratot, és egy mosolygós fejet. – mondta elgondolkodva az asszony. -Ez valami új perverz játék, csak én nem tudok róla?
-Ajj, dehogyis. Fogalmam sincs, miért írtam fel ezt.
-Hát, rendben, hagylak pihenni. – megcsókolta férje homlokát, majd kisétált a szobából.
Billy tudta, hogy valami nincs rendben. Hogy ezt csak olyan valaki tehette, aki ismeri őt, és a múltját. Tudja, mikor mit tesz, s azt is, hogy most itt fekszik. Kétségbeesett. 1984. 04. 13. emlékei újra kísérteni kezdték. Kopogásra lett figyelmes, egy nővér hozott be neki egy pohár teát.
-Gondoltam jólesne. – mondta mosolyogva a 30as nő.
-Köszönöm. – bólintott.
Azzal az éjszakás nővér már ki is tipegett.
Billy egyszerre lehúzta a teáját, s próbált gondolkodni, de minden össze vissza kavargott benne. Ágyából nézte, ahogy kint egyre sötétebb lesz. Figyelte, ahogy a csillagok millió kis pontja lassanként betölti az eget. Mikor visszafordult immár üres bögréje irányába, egy női alakot vélt látni a sötétben.
-Ki.. Ki maga?
-Szervusz Billy. – lépett közelebb, s leült az ágy mellett lévő székre.
-Ki maga, és mit akar tőlem?
-Megkaptad az üzenetem?
-Üze.. szóval, maga volt?
-Én. Nem emlékszel rám, igaz?
-Valóban nem.
Felemelte fejét, majd mélyen Bill szemébe nézett. Elmosolyodott. Megemelte bal karját, feltűrte pulóverje ujját, majd a kétségbeesett férfi felé nyújtotta.
Megrettent. Felismerte a heget. Persze, hogy felismerte, hiszen ő okozta. Lehajtotta fejét.
-Hm. Már nem olyan jó móka, mint akkor?
-Nézd én, sajnálom..
-Ne sajnálkozz itt nekem, az isten áldjon meg. Mit sajnálsz? Hogy megölted az apámat és a hugomat? Hogy évekig bogyókon éltem? Hogy tönkretettél? Nem. Ne sajnáld.
Magához emelte táskáját, elővett egy kést.
-Ezzel akarsz megölni? Ezzel a burgonyahámozóval?
-Ó, látszik, hogy nem sűrűn fordulsz meg a konyhában. Ez nem burgonyahámozó, ez egy szimpla kisméretű kés. Amúgy sem ezzel akarlak megölni.
Egyszerre felnevettek. Mintha gyermekkori pajtásak lennének. Mikor abbahagyták, feszült csend vette át az uralmat.
-Mit tudsz Dominicről?
-Egy „felkapott” idősek otthonában él, Milwaukeeban.
-Kössz, Billy.
-Hallgass rám, ne keresd meg őt. Csak bajba sodrod magad.
-Ezt bízd rám.
Bill hirtelen felhorkant, mire Jane elmosolyodott.
-Mi történik velem? És.. áú.. mit mosolyogsz?
-Nem azt mondtam, hogy nem öllek meg, hanem azt, hogy nem ezzel. – pörgette ujjai közt a kést.
-Mi.. ááú.. mi ez??
-Sztrichnin. – mondta továbbra is mosolyogva.
A férfi arcán egyre eluralkodott a halálfélelem, párszor fájdalmában felnyögött.

Uram, ez volt a postaládában, nyújtotta át a komornyik az újságot Mr. Osmer kezébe.
-Köszönöm, Thomas.
Széthajtotta a kissé gyűrött napilapot, majd elképedt.
,,.. A férfire holtan találtak rá, a tettes eddigi információink szerint csak egy nyitott ablakot hagyott maga után, valamint egy érthetetlen üzenetet, melyet áldozata bal karjába vésett..”