Azt mondjátok nincs olyan, hogy örök szerelem,
Hogy egy idő után megunom, s másik kell nekem.
Lehet, tán megfordul fejemben, hogy változást akarok,
De akkor is Vele maradok.
Mert szeretem,
S ha el is sodor tőle az élet, én soha el nem feledem.
Emlékezni fogok, az első ölelésre,
Az érintésre, szemei fényére.
A beismerés éjére,
Hangja csengésére.
Ahogy elhangzott szájából: szeretlek kicsim,
Hogy mindig beleremegtem egy kicsit.
Mosolyogva gondolok rá majd akkor, öregen,
Hintaszékben ringva, halálos betegen.
Kezemben a füzet, melyben összeírva az összes sms,
S szívem majd újra felhőtlenül repes.
Az ablakból látom, elered az eső,
Két kar ölel át, szívből szeretőn.
-Nem hittek neked, de bebizonyítottad,
Diák évek voltak, hagyd a múltad.
Elmosolyodsz, kezed kezére helyezed.
-Szeretlek. – leheled, majd végleg lehunyod szemed.