Élettörténetem 3. rész
Az autóban ülve végig azon gondolkodott, hogy az eltelt hónapokban egyszer sem látogatta meg dédnagymamáját, valamint nagypapáját. Mind ahányszor megkérdezték tőle, mindig keresett valami ostoba kifogást. Szánalmas, de rettegett az emlékeitől, a hiányérzettől. Megérkeztek. Szokás szerint lementek a konyhába. Egy ideig beszélgetett nagyapjával, majd elindult felfelé, de anyja megállította.
-Hová mész?
-Dédihez.
-Nem mehetsz fel. Menjetek ki Bencével, amíg mi fent leszünk. Ő sem jöhet.
Összeráncolta homlokát.
-Rendben.
Mikor a három felnőtt eltűnt a folyosó üvege mögül, öccse kirángatta focizni. Próbálta beleélni magát de nem ment. Fél óra elteltével haza indultak. Az utazás megint csak csendben zajlott. Otthon anyja félrehívta.
-Már csak napjai vannak hátra. Az elmúlt hónapban állandóan téged keresett. Mikor ma kint fociztatok, hallotta a hangod és amennyire még tudott mosolygott.
Magára hagyta a lányát, nem akarta jobban felzaklatni.Egyszerűen nem tudta elhinni. Miért hagyják el az emberek, akiket a legjobban szeret? Előszedett egy régi fényképalbumot, és lapozgatni kezdte. Visszagondolt az időkre, mikor még kisiskolásként a dédivel és a nagyival csinálta a matekleckéjét. Mikor csak az ő szobájukban volt hajlandó játszani. Mikor órákig beszélgettek. Mikor egyszer nyáron megígérte, hogy vesz neki rövidnadrágot, s aztán szomorúan lépett be a szobába a saját nadrágjával, odaadta és annyit mondott: -Dédi, nekem még nincs pénzem, de ezt neked adom.
Közben pedig bevetette a kisgyerekek titkos fegyverét, az ártatlan arcot, az angyali mosolyt.Gondolatai felidézték a válaszként kapott szavakat: -Nem az a fontos, hogy mennyi pénzed van, és hogy milyen drága ajándékot adsz valakinek. Nézd csak, nekem ez a mosoly sokkal többet ér, mint a legdrágább nadrág.
Becsukta az albumot, csak nézte a fedelét. Elmosolyodott, közben könnycseppjei nyári esőként áztatták a borítót. Letörölte, majd visszatette az albumot a helyére. Bekövetkezett a haláleset. Ismét egy temetés. Nem tudta, hogy hogyan fogja újra átvészelni. Aznap éjjel álmában gyötörték a képek, amint a koporsót leengedték. Szemei előtt leperegtek az elkövetkezendő napok hazug mosolyai, s a velük járó fájdalom. Felriadt, kinyitotta az ablakot, kiült a párkányra, elmélyült gondolataiban.
Egyetlen egy kérdés volt, mi a szívébe vájt egy végtelen lyukat:
Vajon melyik a nehezebb, elengedni szeretteinket, vagy túlélni a hiányukat?
[100% igaz]