Csak mert kértétek. Előre szólok: holnap vers lesz. Egyrészt mert még nincs kész az 5. rész (majd ti eldöntitek, hogy legyen e egyáltalán) másrészt, már régen volt vers.

Élettörténetem 4. rész
Édesapja, mielőtt legutóbb repülőre ült, megígérte lányának, hogy minden héten felhívja. Ő volt a legfontosabb ember a lány életében. Szinte példaképnek tekintette. Büszke volt rá, mindenre, amit elért, hogy honnan-hová jutott. Ha szóba került, mindig csillogó szemekkel beszélt róla. Azonban az utóbbi hónapban nem érkezett hívás. Már három hete semmi. Rettenetesen aggódott. Elgondolkodott, s arra jutott, hogy biztosan nincs semmi baj. Tudta, hogy feledékeny, hiszen ezt ő is tőle örökölte. Aznap éjjel vele álmodott. Könnyek közt ébredt. Apja épp hazafelé tartott Írországból, a gép pedig lezuhant. Mély levegőt vett, próbálta elűzni a szörnyű képeket.
-Ez csak álom, csak egy álom. – Ismételgette magában.
Bekapcsolta televízióját, hátha sikere lesz figyelemelterelés gyanánt. Nem jött össze. Úgy hallotta anyja, már fel van. Átment a nappaliba.
-Jó reggelt.
-Szia. Megyünk nemsokára kocsikázni. Jössz te is.
-Igen?
-Igen. Probléma?
-Nem. Merre megyünk?
-Pestre.
-Azon belül?
-Meglátod.
Megreggelizett, felöltözött. Egész úton zombi ként bámult ki az ablakon. Lekanyarodtak a repülőtér felé vezető útra. Nem értette mit keresnek arra.
-Minek jövünk ide?
-Zolinak dolga van.
-Hát jó.
Körülbelül fél órája nézték, ahogy a gépek fel-le szállnak.
-Menjünk már haza. Unatkozom.
-Mindjárt megyünk.
-Jó.
Tömeges zajongás hallatszott a háta mögül. Odanézett. Csak egy csoport, akik most szálltak le az egyik gépről. De.. várjunk csak, volt ott egy ismerős arc. Csak nem?! Ismét a sokaság felé fordult. Nem hitt a szemének. Átrohant az előtte álló emberfalon, nem törődött azzal, hogy épp kinek megy neki, kinek a cuccán gázol át. Micsoda faragatlanság. Nem foglalkozott vele. Édesapja nyakába ugrott.
-Szia Kiscsirke. – Megvillantott egy kedves mosolyt.
-Apu! Szia!
A lány örömkönnyeket hullajtott.
-Hé! Ne sírj. Visszamenjek esetleg?
-Dehogyis! Megőrültél? Örülök, hogy itt vagy.
-Akkor jó.
Elvette egyik táskáját, és elindultak kifelé.
-Nem nehéz?
-Nem! –Büszkén mosolygott. Igazából majd’ meg szakadt, de segíteni szeretett volna.
Mikor kiértek az autóhoz, és anyjáék már beszálltak, apja félrehúzta és megölelte.
-Boldog születésnapot Csirke.
-Köszönöm apu. Szeretlek.
Beszálltak az autóba, és elindultak hazafelé. Boldog volt. Tudta, hogy apja nemsokára visszamegy, de ez most nem érdekelte.
Csak boldog akart lenni, ha csak pár napra is..
[90% igaz]