Nem tudom mit írjak. Nincs ihletem. Tegnap, vagy tegnap előtt Dorah Taylor mutatott egy zenét.. Egész nap ezt hallgattam, valahogy nem tudok leszakadni róla (link a bejegyzés végén). Miközben hallgatom belefeledkezem a belső énembe, kitaszítok minden külső hatást, csak vagyok. Mint már a minap is beszéltük, szabadság vágyam van. A másik szám, amit mutatott, előhozta. Rettenetesen. Csak menni, menni, menni (és lazulni kint a pusztában a kanapén :D). Erről a számról is lesz link majd a végén. Szóval még egyszer köszönöm a zenéket. Térjünk rá a mai versre. Kicsit bonyolult. Volt aki nem értette meg elsőre (másodjára sem). Nem fogom kifejteni, ha érdekel majd felveszel msnre és szíveskedsz megkérdezni. Vagy nem.
Kihalt város körülöttem,
Eltévedt lelkek jajgatása csapja meg a fülem.
Körülnézek, csend van, elhalkult már a város zaja,
Csak egy kisgyermek siet buzgón haza.
Elsétál mellettem, tétovázik, majd elmosolyodik,
Viszonzom gesztusát, s kinézek az ablakon, hajnalodik.
Álmodtam?
Lehet.
Talán csak emlékeztem,
Az időre, mikor még én is mertem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése