Kószáltam hasztalan reménnyel, mint hitevesztett vándor, úgy hajtottam álomra fejem, hogy tisztában voltam a holnap összes titkával. Tudtam, jó helyen vagyok, hiszen minden ide köt már. Azonban valami megváltozott. Rituálémmá vált esténként kiülni az ablakba, s azon tanakodni hány ember teszi épp ugyanezt. Vajon hányan kreálnak maguknak hasonlóképp ideiglenes, könnyen megvalósítható célokat, hogy elüssék életük szürke hétköznapjait? Festegettem, ha rám jött, akkor egy-egy versbe öntöttem gondolataim. Álmaim mindig is voltak. Temérdek csalfa gondolatmenet, mik talán képesek voltak reményt vinni a dolgokba. Azt mondogattam: sikerülhet!
Most.. valami megváltozott. Valami feléledt. Legszebb álmom fénybe borult, és azt mondogatom: sikerül! Hisz nem ragyogott így régóta már. A láng erősebb mint valaha. Nem fog rajta sem könnyek zápora, sem jeges szívek vészjósló jajgatása. A cél, miért végre harcolhatok, és harcolok szemben bárkivel. Mint mikor a kemény tél után a fa újra virágba borul. Visszatért.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjK0R2TfXaiLpQhg0gHLsx5C1CCeq0kD7W59nB6JrAXbq1c4DkT5N73KmUzx3rolXQLEDHCm6b68-tu4ubkhREQUqnvIy3Eg92uuXJ7gKnkYvHFrmOm_g-kmxL0AU5KPeyo_fdfsSz7L2DY/s200/tumblr_lhwmupNwY81qgsug7o1_500_large.jpg)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése