Helena Core:

lehet ez az önmarcangolás egyfajta mazochizmus

Byanca Brightmore:

valami olyasmi. személyre.. méginkább szívreszabott jackass.

Helena Core:

:( szívbe hatoló kések. és nem trükközés.

Byanca Brightmore:

semmi trükk. csak az éles szavak, mozdulatok, miközben pengeként szívünkbe hatolnak, és a kicsorduló kín, a vérvörös fájdalom.

Helena Core:

és mi pedig fogösszeszorítva tűrünk és engedünk a saját fájdalmainknak hogy behálózzák testünk minden porcikáját s lassan.. elvérzünk. saját vérfürdőnket rendezzük meg.

Byanca Brightmore:

mint az ostoba legyek a pók stílusosan kidolgozott privát mészárszékén. csak mi önként, vergődés nélkül hagyjuk felzabálni magunkat a fájdalomnak. kérdés, hogy ostobábbak vagyunk a légynél, hogy önként repülünk bele, vagy merészebbek? talán mindkettő.

Helena Core:

Mi belerepülünk mert sokszor csak az ösztönünk és vele egyetemben a szívünk irányít minket. S nem vagyunk vakok, szó sincs róla.. Csak ösztönlények.

Byanca Brightmore:

ösztön. hát erre vágyik a szív.. hogy darabokra törjék? s erre vágyik az agy.. hogy semmibe vegyék? ugyan. ez mind csupán a lélek szárnyalásának és szabadságának, boldogság utáni tarthatatlan vágyának hátulütője. azt hiszem.

Helena Core:

Vezérel minket a lelkünk, az ész eltörpül eme hatalmas erővel bíró befolyás felett, melyet ő gyakorol ránk. A lélekjelenlétünk mindennél erősebb. De miközben a lélek irányít, a szívünk húzza az igát.. A kötél pedig egyszer elszakad.. De el ám..

Byanca Brightmore:

ahogy mondod. de mikor a kötél szakad, a szív törik, az elme összerogy, s lelkünket bebörtönözik, valaki közelebb lép és kezében megvillan a kulcs. azt hiszem kijelenthetem, hogy te birtokolsz egyet, ami nyitja a zárat. s nem csak azt, de reményt is újra ad. önbizalmat, fegyelmet, és abszolút őrültséget, mikor már elfelejtek élni.

Helena Core:

szeretlek ♥ :)

Byanca Brightmore:

(L)