Képzelgek. A füst mámorítóan száll orromba, elhomályosítja látásomat. Arcok rajzolódnak ki előttem. Beszélnek hozzám. Egyesek hálásan, míg mások bosszúsan, könnyes szemekkel. Elenyésző számban a mennyországig dicsőítenek, de legtöbben pokolra kívánnak. Nekik lesz igazuk. Pokolra jutok. Örökké égni fogok, ahogyan most ők. A különbség, hogy ártatlanok, én pedig csak egy megzavarodott kisgyerek, aki örömet lel a hatalmas lángnyelvek látványában. A sikolyokban. Egykoron gyűlöltem, féltem a temetésektől. S most én magam hozom el a nem éppen boldog véget az embereknek. Időseknek, csecsemőknek. Nem hagyok túlélőket. Felégetek mindent. Mert élvezem.