Erdő mélyén,
Az ösvény szélén,
Zokog egy árva lány,
Elűzte a sok ármány.
Vörös láng,
Parázs röpköd,
Egy ördög,
Kit a Sátán küldött.
Hírnök ő, dacosan lépked,
Vonzza már, a kihűlt lélek.
Sadorn vagyok,
Ki lelkeket toboroz,
Látom e föld, előled minden jót eloroz.
Gyere velem,
Életed jobbá teszem.
Tudja, hogy egy közel sem az igazság,
Szemen szedett hazugság,
Mégis szebb, mint a valóság.
Biztosra veszi: felfalják.
Hisz szükségük van erőre,
Hogy a közelgő háborúban törhessenek előre,
Mi menny és pokol közt dúl,
Eme Föld nem élheti túl.
Kapkodva toborozzák harcosaik,
Osztják szét a bért,
Az erőt adó embervért.
Átölelte tükörképét,
Leendő gyilkosát,
Mosolyogva hagyta hátra legszörnyűbb rémálmát.