Rég írtam, tudom. Azt hiszem most eljött az a pont, mikor muszáj.
Alig aludtam pár órát, végig zokogtam az egész éjszakát. Csak ültem az ágy szélén, és figyeltem a szobám sötétjében kibontakozó alakokat, s kerestem azt az egyet, amiért érdemes itt maradnom. Nem találtam meg. Nem tudom mit keresek itt, semmi sem köt ide. Mikor már nem bírtam tovább rágódni azon, hogy milyen szar helyen is vagyok, lefeküdtem, és megpróbáltam elaludni. Mondanom sem kell, nem ment. Csak néztem ágyam kihűlt belső felét, amit több mint egy éve őrizgetek Neki. Szívem magamnál tartott darabja megszakadni készült, de akkor magam előtt láttam. Ott feküdt mellettem, bársonyos arca mosolyra húzódott. Gyönyörű volt, annyira.. valóságos. Agyam féktelenül tiltakozott, s azt mondogatta: Csak a képzeleted!
Tudtam.. tudtam, hogy ha bedőlök fantáziám ostoba próbálkozásának, hogy boldog legyek, végül még jobban fog fájni. Tudtam, de nem voltam képes az eszemre hallgatni.
Felém emelte kezét, s összekulcsolta ujjainkat, majd lágy csókot lehelt homlokomra.
Látásom elhomályosodott, mivel nem pislogtam. Egyetlen pillanatra sem akartam elmulasztani látványát. Végül muszáj volt, s mire kinyitottam a szemem, Ő eltűnt.
Életem legszebb másodpercei voltak, pedig tudtam, hogy az egész csak fikció. Az éj további részein vagy sírtam, vagy ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Igen, az miatt. Nem sokan tudják miről van szó, nem is baj. Az előzőt sem bírtam ki könnyek nélkül. Sajnálom. Nem tudom miért van ez, próbálok tenni ellene de nem tudok mást érezni. Mondd, hogy szánalmas. Mondd, hogy gyerekes. Mondd, hogy unalmas. Nem tudod mit érzek! Nem vagy hasonló helyzetben. Ne oktass ki! Nem érdekel, nem tudom elterelni a gondolataimat arról a 'bizonyos' dologról. Azzal álltatom magam, hogy idővel jobb lesz. Pedig nem.

Minden vágyam egyetlen perc Vele,
De mégsem láthatom, ezzel már a tököm van tele.
Csak egy érintés, és boldog lennék végre,
Szánalmasan, zokogva üvöltök az éjbe.
Oda fel az égre,
A nem létező istennek, hogy bazdmeg nézz le!
Pedig tudom, hogy hiába,
Csúszhatna kis számítás is néha a sok hibába .
Távol van tőlem szívem egyetlen lakója,
Rég tudom, hogy szar helyen dobott le a gólya.
Semmit nem értek,
De még remélek.
Míg van, kiért éljek,
Addig ne féljek.
Ne érezzem úgy, hogy nem bírom nélküle,
Mégis mint a Word Trade Center, úgy dől romba lelkem minden kis szeglete.
Könnyeim áztatják versem reménytelen szavait,
Csalódottan dúdolom az Emlékezz rám búskomor sorait.