A kislány szokás szerint napsütéses reggelre ébredt, kipattant ágyából, majd kiszaladt édesapjához, aki éppen újságot olvasott. Lenyomott egy hatalmas puszit, majd kiszökdécselt a teraszra, s szippantott a friss levegőből. Felöltözött, megreggelizett, majd kiment játszani.
Az utcán barátságos arcok, melyeken szívből jövő mosoly díszelgett. A kis Sue vígan futkározott, ugrabugrált. Édesapja lakásuk teraszáról figyelte, amint lánya önfeledten, gyermekien játszadozik. A kisváros minden egyes lakója vidám volt, barátságos és közvetlen. Minden tökéletes volt.
Ám akkor, valami megváltozott. Akik ott voltak, valami földrengés szerűt érezhettek. Láthatták, amint az égbolt a megszokott világoskék helyett, átvált szürkébe, majd vörösen izzik. Voltak, akik csak csodálták, voltak, akiknek fel sem tűnt, felhőtlenül játszottak tovább. Viszont egyesek tudták. Érezték, hogy ez a nap, más lesz mint a többi, hogy ez valami.. valami rossz. Nyomban bebizonyosodott, nem földrengést éreztek. Feketébe burkolózott alakok vették körbe lakóhelyüket. Egyre beljebb nyomultak, középre zárva az embereket, elzárva a kiutat. Ekkor már mindenki az utcán volt, nem értették, mi ez az egész.
Rosalie egy szőke hajú, alacsony, itt-ott kissé szeplős lány volt, megráncigálta édesanyja pulóverjét, de közben a fekete idegeneket kémlelte éjkék szemeivel.
-Anya, mi az ott a kezükben? -kérdezte kétségbeesetten, de mielőtt választ kaphatott volna, megtudta.
Az árnyak felemelték fegyvereiket, majd tüzet nyitottak a lakosokra, akik megzavarodottan próbáltak menekülni. Akik látták, hogy felesleges, csak álltak, és vártak. Várták a halált.
Rémült sikolyok, halálhörgés, szülők, gyermekek zokogása, elvesztett családtagok hiánya. Néhányan próbáltak szembeszállni a szörnyetegekkel, de csak a még korábbi halált érték el vele.
Sue és apja találtak menedéket. Ők onnan nézték végig, ahogy társaikat elpusztítják.
-Te maradj itt. - szólt Fred lányának, aki csak könnyes szemekkel bólintott.
Látta, amint gyermekkori pajtásait, szomszédait, édesapját megölik. Ordított volna, de Fred a lelkére kötötte, hogy maradjon csendben. Csak zokogott, és nézte a teret, amin pár órája még vígan sétálgatott. Csak nézte a teret, ami most vérben úszott. Mikor azt hitte, az árnyak továbbálltak, előbújt rejtekéből, majd a város főterének közepén álló fához szaladt. Ez volt a legkedvesebb hely számára. Mindig ide jött, ha csak gondolkodni akart. Felült a hintába, s csak nézett a semmibe. Teljes erejéből szorította mackóját.
Egyedül maradt, csak kóbor, megkínzott lelkek bolyongtak körülötte, s figyelmeztették, hogy bújjon vissza. Késő. Egy sötét szerzet a háta mögött állt, felemelte fegyverét, s meghúzta a ravaszt. 3 lövést eresztett a lány felé. Egyik, a jobb kulcscsontja alatt, a második, a gyomrán keresztül, s a harmadik, a szívén átszáguldva ért ki újra a szürkületbe..