Egy ócska marionett bábu, ez vagyok én,
Egy madzagon lógó fura kis lény.
Kinek szívén is van két kopott fonál,
Az egyik vége a Balaton partján,
A másik meg itt, nézd, a lap alján.
Én térden állva kérném a tiszteletes fickót,
Hogyha megrángatná a térdelés funkciót,
S hagyna könyörögni engem,
Hogy szívem darabjait végre összeillesszem.
De addig is szenvedek,
Segítségért kiáltani nem merek.
Maradok itt, két szék között,
Mindig a sor végén, a nagymenők mögött.