Csak így szimplán.

Napsütéses reggelre ébredt. Mosolyogva előbújt hatalmas párnája fogságából. Nagymamája kint a konyhában reggelit készített. Kitotyogott hozzá, köszöntötték egymást, majd a kislány nekilátott befalni rántottáját. Mikor befejezte, lenyomott egy puszit a nagyinak, s kiszaladt játszani. Felhőtlen boldogsággal, gyermeki kacajjal futkározott, bújócskázott kutyájukkal. Mikor elfáradt, lefeküdt a fűbe, s az égboltot kémlelte. Mamája a konyha ablakából nézte, amint unokája egymás után fedez fel egy-egy motívumot a felhőkben, és magyarázza az öreg keveréknek, hogy mi micsoda. Hirtelen felpattant, beszaladt, ivott egy pohár vizet. Megölelte nagymamáját.
-Holnap találkozunk. – Mondta mosolyogva.
A lány csak pár pillanat múlva fogta fel a mondat jelentését. A nagyi nem megy sehova, csak ott áll és integet, viszont ő egyre távolodik.Egyszerre már csak szobájának plafonja díszelgett előtte. Ahogy szeme hozzászokott a sötéthez, órájára pillantott. Hajnali 2 óra. Álmodta.
Visszahajtotta fejét a párnájára, s várta a következő találkozást.
[100% igaz]